Előzmények:
Haverom ötlete volt az éjjeli balatonkör. Mivel eléggé elfoglalt voltam nyáron, korábban nem igazán volt lehetőség rá. Ez is kvázi a véletlennek volt köszönhető.
Címke: Magyarország
Haverom ötlete volt az éjjeli balatonkör. Mivel eléggé elfoglalt voltam nyáron, korábban nem igazán volt lehetőség rá. Ez is kvázi a véletlennek volt köszönhető.
Sajnos a Mátra Maraton megszűnését követően a legnehezebb hazai maraton cím a Bükk Maratonhoz került (legalábbis nálam). Nem volt kérdés, hogy ott a helyem, méghozzá a legnagyobb kihívást jelentő hosszú távon (77 km, 2000 m szint).
A tavalyi túra után idén is próbára szerettem volna magam tenni. Nem örültem annak, hogy ilyen korai időpontra tették a túrát.
Nem kimondottan készültem idén ilyen rövid es intenzív távra. A hétvége célja a sorozat terhelés, hogy a Divide előtt szokja a testem a törődést.
A következő, tankolással kapcsolatos bejegyzés sok véletlen egybeesés különös színjátékról szól.
Kezdjük azzal, hogy nem teli tankkal indultam el (1),
és a határ mentén tankoltam (2).
2021
Az enduróban önerőből kell feltekerni a mért, jellemzően downhill versenyszakaszokhoz.
A verseny összidejét a lefelé mért downhill szakaszok adják meg.
A II. Hungarian Divide egy önellátó, nem vezetett kerékpáros kalandtúra, amit kétkerén, önerőből teljesítenek a résztvevők!
734 km
13330 m
133 h
6 nap
22 h
73 fő
26 fő
Előzmények: Sok időbe telt rászánni magam, de végül úgy döntöttem kipróbálom ezt a túrát.